Mi az oka az elhízásnak?
Elhízás a fejlett országokban mára népbetegséggé vált
Az Egészségügyi
Világszervezet
szerint a kóros elhízás oka a bejuttatott illetve felhasznált kalóriák közötti egyensúlytalanság, vagyis a túlsúly okozója az energiabevitel és az energiafelhasználás közötti különbség.
Az Amerikai Járványügyi Központ
álláspontja az, hogy a testsúly szabályozása teljes mértékben az egyensúlyon, az elfogyasztott illetve testünk által felhasznált vagy elégetett kalóriák számának kiegyensúlyozásán múlik.
A német Egészségügyi Minisztérium
közleményéből azt tudhatjuk meg, hogy a túlsúlyosság és az elhízás oka az, ha a szervezet energiabevitele meghaladja az elégetett energia mértékét.
A hivatalos orvosi körök egybehangzó véleménye tehát, hogy túl sokat eszünk és keveset mozgunk.
Ezek szerint a kövérség nem más, mint a falánkság, a tunyaság, és a mozgásszegény életmód büntetése.
Ne hagyjuk magunkat ebben a téves elképzelésben!
A tudomány az elhízás okát tévesen a fizika, termodinamikai törvényeire egyszerűsítette le. Az étellel bevitt és felhasznált kalóriákat számolja.
Testünk működése azonban ennél lényegesen bonyolultabb, ne a fizikával foglalkozzunk, hanem testünk biokémiai folyamataira legyünk figyelemmel.
Vizsgáljuk meg az anyagcserénket. Nagy valószínűséggel szervezetünk anyagcsere folyamatai nincsenek ellátva a normális működéshez szükséges anyagokkal.
Anyagcsere
Az anyagcsere révén, a szervezet tápanyagokból energiát szabadít fel és újjáépíti sejtjeinket, a felesleget pedig elraktározza.

Az anyagcsere folyamatokat enzimek és hormonok sokasága szabályozza.
Van aki bátran ehet, és mozgásszegény életmódja ellenére, mégsem hízik el. Ezzel szemben ugyanilyen életmód mellett másokra felkúsznak a felesleges kilók.

Akik nem híznak, azok szervezete a tápanyagok többségét elégeti.
Mivel az így működő szervezet elégeti a tápanyagot, és csak minimális mennyiségét raktároz az ilyen embereknek van elég energiájuk, rendszerint aktívak.

A hízásra hajlamosak szervezete az étkezéssel bevitt kalóriák nagy részét a zsírraktárba küldi.
Megfigyelhető, hogy az elhízott emberek energiaszegények, köszönhetően annak, hogy csak a kalóriák kis részéből képződik energia szervezetükben.
Már ez az egyszerű megfigyelés is megdönti a hivatalos orvostudomány által hangoztatott kalóriaelméletet.
A fogyókúra célja tehát az kell legyen, hogy a bevitt kalóriák nagy részét a szervezet ne raktározza, hanem energiává alakítsa, valamint, hogy diétával a zsírsejtekből a zsírt kiszabadítsuk, és a kiszabadított zsírt a szervezet elégesse.
Érdekel a fogyókúra >>>